2015. március 15., vasárnap

7. - Kimossam a szádat?

/ Abby Peterson Szemszöge /

- Mi a helyzet az új barátoddal, Abby? - kérdezte Maria.
A nem várt belépője után - ami azt jelentette, hogy csomagokkal áll az ajtóban - kelletlenül a nappaliba invitáltam. De ahogy a taxis még több bőröndöt cipelt be, elszállt a maradék jókedvem is. Biztos voltam benne, hogy sokáig marad, ez pedig semmi jót nem jelentett.
Volt már ilyen nem egyszer, az életünk Ethannel pedig fenekestül felforgott, mikor Maria itt tartózkodott.
Tulajdonképpen nem értettem, hogy miért jön ide félévente. Mint pszichiáter, nem teheti meg, hogy a betege lakásába csövezzen. De családtagként is csak egy pár órás látogatás lenne a normális. Hisz ő csak a nagynénink, nem egy ápolásra szoruló nagymama.
- Nincsen barátom, Maria - mondtam.
- Nincs? - kérdezte szemöldök ráncolva. - De csak van akivel találkozgatsz. Egy gyönyörű nő vagy, nem hiszem el, hogy egy férfi sem epekedik utánad, drágám.
- Hát - igazgattam el a hajamat. - Van egy fiú, akivel nemrég találkoztam. A neve Harold Edward Styles.


________________________________



/ Harold Edward Styles szemszöge / 

- Egy igazi kő bunkó voltál! - ordított velem Gemma, majd tarkón csapott. - Mond csak, erre tanított Anya?! 
- Nem - mormogtam. 
- Ittál? - kérdezte mérgesen.
Egy aprót bólintottam.
- Válaszolj, ha kérdeztelek!
- Igen!
- És arra nem gondoltál, hogy ehelyett rendezhetnéd a dolgaidat az első nőnemű lénnyel, aki szóba áll veled?! Nem vertük eléggé a fejedbe, hogy a pia nem old meg semmit? Mond csak, te is megakarsz halni, mielőtt még egy kicsit is élnél? - kiáltott idegesen.
- Miért bánsz így velem? - kérdeztem remegő ajkakkal. Soha sem beszélt még így hozzám.
- Fel kell nőnöd, Edward! Fogadd el végre, hogy Anya már nem él és lépj túl rajta. És ne merj nekem hazudni, mert tegnap Abby boldogan mesélt róla, hogy azt mondtad, az Anyádnál laksz!
- Miért nem gyászolhatom, amíg akarom? - sírtam.
- Mert már több, mint egy éve ezt csinálod és ez nem normális! - kiáltott. - Viselkedj végre férfiként, Edward! Ne szúrd el az életed a gyászolásod miatt. Hát nem érted?! Ha most nem cselekedsz, akkor te is egyedül fogsz meghalni.
A szememet törölgetve bólogattam.
- Sajnálom.
- Gyere ide drágám - tárta szét a karjait egy ölelésre, majd magához húzott. - Most pedig keress magadnak valami normális ruhát és menj el Abbyhez. Sok dolgot kell megbeszélnetek.


/ Abby Peterson szemszöge /

- Kikészít engem - sírtam Maria vállába.
- Úgy érzed nála van a hatalom?
- Nem, nem erről van szó - motyogtam. - Az a gond, hogy nálam van.
- De neked ez tetszik, nem igaz? - kérdezte kedvesen. - Mit vársz tőle, Abby?
- Fogalmam sincs - zokogtam. - Csak azt akarom, hogy szeressen. Szükségem van rá.
- Hát mond meg neki, drágám. A férfiak egyszerű lények, mindent szó szerint értenek. Csak mond el neki, amit érzel.
- Könnyű ezt mondani - motyogtam. - Nem ismerem annyira, hogy egyből szerelmet valljak neki, Maria.
- Akkor ez csak egy egyszerű vonzódás?
A fejemet ráztam.
- Több annál, azt hiszem.


/ Ethan Peterson szemszöge /

- Segíthetek? - kérdeztem a kertünkben álldogáló férfitól.
- Uhh..ööö...é-én...
Felhúztam a szemöldököm, majd elindultam felé.
- Abbyhez jöttem - mondta, miközben hátrálni kezdett. - De é-én nem...mi...
- A házban van - tájékoztattam megvilágosulva. A fickó Abby új barátja, aki történetesen az én pólómat viselte.
Félénken bólintott, majd elindult a bejárat felé. Út közben megelőztem és kinyitottam neki az ajtót.
- Megjöttem! - kiáltottam, majd az új barát fülébe suttogtam. - Tíz percet kapsz.

A konyhába mentem, ahol Abby és Maria ült. Úgy látszik összebarátkoztak.
- Maria! - mondtam meglepettséget színlelve. - Micsoda meglepetés! Mi járatban errefelé? 
Felém lépkedve egy-egy puszit nyomott az arcomra, csak utána válaszolt.
- Errefelé jártam és gondoltam benézek - mondta vidáman.
- Négy bőrönddel együtt - mormogta Abby, hogy csak én halljam.
Maria háttal állt neki, azonban így is eljutott hozzá Abby panaszkodása. Vigyorogva rám kacsintott, majd a húgom felé fordult.
- Mutass be a helyes kis barátodnak, Abby.
Úgy tűnt, csak most jött rá, hogy ki is áll mellettem. Meglepetés csillogott a szemeiben és egy gyors mozdulattal letörölte - más számára - láthatatlan könnycseppjeit.
- Maria, őt itt Harold Edward Styles. Harold, ő itt a nagynénim, Maria.

/ Harold Edward Styles szemszöge /

- Nagyon örülök - nyújtottam a kezemet a hölgy felé.
- Úgyszintén - bólintott, majd megrázta a kezemet. - Sokat hallottam már rólad.
- I-igazán?
- Jaj drágám, ne légy szégyenlős - érintette meg a vállam. - Abbyvel egész nap rólad beszélgettünk - mondta, majd csendben, hogy csak én halljam, hozzátette: Hidd el, odavan érted.
- Említettem már, hogy Maria pszichológus? - kérdezte Abby idegesen. - Észre sem veszed és már el is locsogtad neki az egész életedet. Különleges képessége van ehhez.
- Köszönöm ezt a bájos bemutatást, Abby - nézett hátra Maria.
Ismertem ezt a nézést: ilyen volt Anya arca, mikor régen megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok. Kedves volt hozzám, pedig tudtam, hogy szívből gyűlöli a ruháimat.
Akkoriban még elég vad életet éltem. Nem hordtam a szemüvegem, annak ellenére, hogy rossz volt a szemem. A nadrágom minden lehetséges helyen ki volt szaggatva, a pólóim pedig túlságosan is sokat mutattak meg belőlem. Az ingeim színesek voltak, koszosak és a nadrágomhoz hasonlóan mind ki volt szaggatva.
Anya halálakor jöttem rá, hogy életmódot kell váltanom. Megbántam, amiért elhanyagoltam őt. Pár nap alatt az egész ruhatáramat kicseréltem. A régi cuccaimat kidobtam, a maradék cigimet Gemmának adtam, hogy csináljon vele amit akar.
A sarki turkálóba - ahova régen Anya is járt - mentem új ruhákért. Kiváltottam egy dioptriás szemüveget az orvosnál, a legolcsóbbat választottam. A megmaradt pénzemből a pótvizsgáimat intéztem és folyamatosan felzárkóztatásokra, különórákra jártam, hogy letudjak érettségizni.
Ez voltam én.  Folyamatosan próbáltam egy olyan képet kialakítani magamról, amire Anya büszke lett volna.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem Abbyt.
- Persze - válaszolta továbbra is dühösen.
- Mi addig kipakoljuk a szobádat, hogy legyen helye Marianak - tájékoztatta Abbyt a számomra még mindig ismeretlen férfi.
- Oké - vakkantotta, de gyorsan megrázta a fejét és korrigált. - Ne, nem szükséges. M-majd én megcsinálom. Hagyjad. Megoldom én. Semmi gond, Ethan.
Tehát a neve Ethan. Már csak azt lenne jó tudni, hogy mégis ki a fene ő.
- Nyugi Abby, elintézzük mi - legyintett Ethan. - Te csak menj és beszélj Harolddal.
- Edward - mormogtam, mire rám nézett. - A nevem Edward.
- Tökmindegy, Harold.
Istenem. Ez hihetetlen.
- Szeretném, ha én pakolhatnám ki a szobámat - mondta Abby. - Ti addig pihenjetek.
- Nem ügy, húgi, megcsináljuk mi.
Húgi?!
- Hagyjátok békén a szobámat!
- Abby Peterson! Kikérem ezt a hangnemet mindkettőnkkel szemben - dorogálta Maria. - Mi van a szobádban, ami ennyire ott szeretne maradni?
Abby arcán felismerés suhant át, majd olyan arccal nézett Ethan felé, ami még engem is megijesztett.
- Te hívtad ide?! - visította egy oktávval magasabban. - Te! Te hülye, kotnyeles, rohadt, szemét...
- Ezt azonnal fejezd be - mutatott rá Maria. - Ne merészelj így beszélni a bátyáddal Abby.
Báty?
Ó istenem!
- Francba, francba, francba - mormogtam idegesen.
- Már te is kezded? - vakkantotta Maria. - Isten bizony kimosom a szádat Harold, ha ezt még egyszer meghallom tőled! Hogy beszélhet így egy ilyen férfi?
- Elnézést - mondtam szomorúan. - Abby, kérlek hallgass meg - fordultam hozzá. - Félreértettem a helyzetet! Én azt hittem, hogy Ethan a te...
- Egy fodrászhoz nem iratod máris be? - sipított Abby. - Nem beszélhetsz így vele, mikor most először találkoztatok! Semmikor nem beszélhetsz így vele.
- Nyugodj meg - simított végig a hátán Ethan, miközben magához húzta egy ölelésre.
- Te engem ne nyugtatgass, te áruló, szemét dög! Hogy tehetted ezt?!
- É-én jobb, ha most... most inkább elmegyek - mondtam, miközben az ajtó felé fordultam.
- Ne menj el, beszéljük meg, kérlek Harold! - kiáltott utánam Abby.
Én viszont jobbnak láttam, ha most elmegyek innen. És amíg Maria itt van, addig be sem teszem ide a lábamat.


/ Abby Peterson szemszöge /

Visítva ütöttem Ethan hátát, miközben ő ölelt engem. Maria mögöttem boldogan elmosolyodott, ahogy Harold elhagyta a házat.
- Ez volt a terved? - kiáltottam rá. - Idejössz, elűzöd a barátomat és teljesen felforgatod az életem?! Hát gratulálok, sikerült. Most már nyugodtan elmehetsz!
- Abby, drágám...
- Ne nevezz drágámnak - ordítottam. - Mit akarsz még? A szememre akarod hányni, hogy nem méltó viselkedés ez egy nőnek?! Vagy feltúrod a szobámat és világgá kürtölöd, hogy mennyire elmebeteg szokásaim vannak? Esetleg elmondod a szüleimnek, hogy elborzadjanak tőlem? Ne fáradj, ezt már akkor megoldottad, mikor pár éve minden szarsággal telebeszélted a fejüket. Kitagadtak miattad! Te meg itt parádézol és próbálod tovább rontani az életem. Mond, mikor szűnsz már meg végre?!
- Most, hogy ezt kiadtad magadból - mondta hidegen. - Inkább elmegyek és majd benézek, mikor végre megnyugodtál.
- Viszlát, Maria - csókolta halántékon Ethan, majd sértetten elhagyta a konyhát.